Frida, Salma Hayek

Témakör: Film

Biszexuális kommunista festőnőről filmet készíteni pont annyira rizikós, amennyire nem az: biztosan lesznek, akiknek a témaválasztás épp elég ok arra, hogy tessen nekik a film, míg mások a mozik közelébe sem fognak menni amíg játsszák a tabuművet: Frida, amelynek szerencsére nem a botrányossága a legfőbb erénye.

A címszereplő eleinte teljesen átlagos mexikói diáklány: gyönyörű és virgonc, a szekrényben szeretkezik barátjával és esélytelenül is fut a busz után. Élete váratlan irányba fordul, amikor túlél ugyan egy balesetet, de hosszú időre gipszpáncélba száműzik a derék mexikói orvosok. A kényszerű mozdulatlanság és az Európába költöző barát azonban több jót tesznek mint hinnénk: ráveszik Fridát, hogy festeni kezdjen. Ezekután már csak idő kérdése, hogy összeházasodjon az ország leghíresebb festőjével, leghírhedtebb kommunistájával és valószínűleg legnagyobb nőcsábászával. Az, hogy a történet végére még az emigráns Trockijjal is egymásba szeretnek, csupán ráadás.

A hollywoodi élvonalból Salma Hayeknél jobb főszereplőt aligha találhattak volna Frida szerepére; valódi passzióval, őszintén játszik, ám sosem adja elő magát jobban a kelleténél. A biszexuális szál sincs önkényesen felerősítve; csupán annyi sejlik ki mozdulatokból, pillantásokból, hogy Fridát nem köti semmilyen konvenció; ugyanolyan természetességgel tüntet vörös nyakkendővel, mint házasodik sötét színű ruhában.

A férjet alakító Alfred Molina tökéletes Diego Rivera megtestesítésére: a híres festő szereti a feleségét, tiszteli és csodálja zsenialitását, de mégsem tud hű maradni hozzá; mindez hibátlanul süt Molinából.

Antonio Banderas részegen Sztálinról vitázik, Edward Norton ifjabb Rockefellerként tűnik fel, Geoffrey Rush pedig Trockij néven próbálkozhat az orosz akcentussal. A festőnő apjaként Roger Rees annyira szerethető, hogy olyat rég vetítettek tömeg elé.

Folyamatosan érezni, hogy ezzel a filmmel sokan és sokat foglalkoztak, a színészektől a díszlettervezőn át a szokatlan képi világokban is otthonos rendezőig. Az eredmény nem egyszerűen végigvezetett vegytiszta tündérmese, hanem szürreális részletekkel átszőtt hiteles és fájdalmas dráma, amely azonban végig megtartja azt a jellegzetes humort, ami a balsors sújtotta nagy emberekből árad.